Nagy port kavart a Marics Petit ért támadás, a ValMar énekesét ugyanis felháborodott szülők, és testvérek az interneten vádolják azzal, hogy fiatal lányoknak illetlen közeledéseket tett. Állítólag a koncertek után ajánlatot tett nekik, és ha visszautasították, letiltotta őket. A vádak súlyosak, és annak ellenére, hogy az énekes tudomására hozták őket, nem kívánt nyilatkozni, és a menedzsere sem volt hajlandó kommentálni a pletykákat. Peti egyik közeli barátja azonban hitetlenkedésének adott hangot a vádakkal kapcsolatban – írta a Bors.
“Ámulva olvastam azokat a kommenteket, melyeket állítólag szülők, testvérek fogalmaztak meg Petiről. Régóta ismerem őt, tudom, hogy semmi alapja nincs ezeknek a rágalmaknak, hiszen sosem kezdene ennyivel fiatalabb lányokkal. Arról nem is beszélve, hogy ajánlgatni sem fogja magát… Az viszont egyértelműen látszik, hogy azóta jelennek meg ilyen jellegű kommentek, mióta Peti és Andi nem alkot egy párt.”
– kezdte a lapnak Marics egyik barátja, aki szerint nem csak Petit támadják, de az állítólagos új barátnőjét, Gyopárt is.
Fotón a bizonyíték: Vele vigasztalódott egy ágyban Marics Peti!
Mint kiderült, a 24 éves színésznőnek Tóth Andi rajongói írogatnak, alpári stílusban.
“Nagyon rossz irányba halad ez a történet, mert ezek súlyos vádak, amivel nem lehet csak úgy dobálózni.
Beszélgettünk erről Petivel is, és ő sem érti, mi történik. Már Gyopárral kapcsolatban sem értette, hogy neki például miért írogatnak Andi rajongói, sokszor nyomdafestéket nem tűrő módon, csak azért, mert szerepel a ValMar klipjében. De ugyanez történt a szakítás után is, megrögzötten kapta az üzeneteket, hogy Andinál soha nem talál jobbat, stb…”
– tette hozzá az informátor, aki reméli, hogy hamarosan véget ér ez a rémálom Peti számára, hiszen hiába nem beszél róla, megviseli az ügy.
Nagy a baj! Segítséget kér többszázezer rajongójától Marics Peti
kiemelt kép: Reflektoronline montázs (TV2)