Hirdetés 

Baukó Éva 2010-ben vált ismertté, amikor beválasztották a ValóVilág negyedik évadába, ahol végül harmadik lett.

Éva néhány évig még szerepelt különböző műsorokban, de azóta már nem szerepel a nyilvánosság előtt, civil munkájából próbál megélni. Nemrégiben a YouTube “Hová tűnt?” című műsorába hívták meg, ahol bevallotta, hogy a ValóVilág után arra számított, hogy élete végéig kényelmesen, “megélhetési celebként” fog élni.

Baukó Éva hosszú combjai mágnesként vonzzák magukhoz a napsugarakat – fotó

“Megélhetési celeb voltam. Tényleg azért vállaltam el minden – bocsánat, hogy így fogalmazok – szart vagy trasht, mert kellett a pénz, nem volt más munkám, és fiatalabb koromban azt gondoltam, hogy ebből majd életem végéig el fogok lavírozni. De ez nyilván nem így lett.”

-mondta Éva, aki azt is elmesélte, hogy ugyan nem kevés pénzt kapott a műsorokban való felkérésekért, de ezeket holtidőszakban fel is élte.

kiemelt kép: TV2

Villantak a combok, Baukó Éva erotikus királynővé változott! A rajongók lementek hídba a látványtól – fotó

/p>