Nézd meg ezeket a ritkán látott, évtizedekkel ezelőtti fotókat a visszavonuló énekesnőről. El fogsz ámulni, hogy nézett ki tinédzserként!
Penczi Mária, ismertebb nevén Dolly 2021. május 21-én ünnepelte 75. születésnapját. Lenyűgöző, 43 éves karriert tudhat maga mögött a zeneiparban. Fiatal korától kezdve zenét tanult, és különböző sportágakban jeleskedett, például lovaglásban, úszásban, vitorlázásban és atlétikában. Középiskolai évei alatt matematikát tanult, és megismerkedett Fenyő Miklóssal, aki szintén ott tanult.
Érettségi után felvették a Színművészeti Főiskolára, de tanulmányai befejezése előtt otthagyta. Ezután néhány évig egy irodában dolgozott, egészen 1979-ig, amikor Fenyő Miklós felkérte, hogy legyen a Hungária együttes énekese. Dolly 1980-ban debütált az együttesben, és három évig maradt velük. 1983-ban megalapította saját zenekarát, a Dolly Rollt, és azóta is koncertezett, ám az elmlt hetek botrányainak hatására lemondta koncertjeit és a hivatalos közösségi oldalát is törölte.
A FOTÓGALÉRIÁT IDE KATTINTVA LEHET MEGNÉZNI!
kiemelt kép: MTVA
A kommentelők nem hisznek Dollynak! “Remélem kap egy pár évet és letöltetik vele…”