Hirdetés 

Hetek óta találgatásoktól hangos az ország Dolly és a menedzsere által fenntartott gyöngyösi “kutyatenyészet” közti kapcsolatáról. Az állatvédők 30 siralmas állapotban lévő négylábút vittek el a házból, amelyhez Dolly tagadta, hogy köze lenne. Most a menedzser végre megtörte a hallgatását, és ügyvédjén keresztül szólalt meg a Tények kamerái előtt.

Egy gyöngyösi háznál borzalom színhelyére bukkantak – csupasz, rákos, a mocsoktól szinte felismerhetetlen kutyusokat mentettek ki. Sokak meglepetésére mindeközben a híres énekesnő, Dolly érkezett a helyszínre, és 10 kutyát vitt magával. Az embereket megdöbbentette, hogy mi köze lehet az  elismert énekesnőnek egy ilyen borzalmas helyhez.

A szomszéd állítja: “Rita és Dolly ide hordták a kutyákat szaporítani, meg főzni…”

Ezt követően a komoly orvosi ellátásra szoruló kutyákat elszállították Dolly házából, ami az állatvédők komoly ellennállásainak köszönhetően Dolly  lemondta fellépéseit. Most az aktivisták ismét visszatértek Dolly házához.

Dolly a kezdetek óta tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, kirúgta a menedzserét, és azt állította, hogy nem tudott a körülményekről. Volt menedzsere azonban, aki egykor az örököse volt, nemrég ügyvédjén keresztül megszólalt, és azt állította, hogy Dolly valóban részt vett a horrorház működtetésében, így feljelentést tett ellene.

Király Martin Péter ügyvéd a botrány kirobbanása után az állatvédő egyesületen keresztül vette fel a kapcsolatot P. Ritával, Dolly egykori menedzserével. Megtudta, hogy a gyöngyösi ház tulajdonosát a jegyző 27 millió forintra bírságolta a létesítményben tapasztalt szörnyű körülmények és állatkínzás miatt. Az ügyvéd szerint a menedzser ugyan elismeri a bűnösségét, de nem akarja, hogy mindenért kizárólag őt vonják felelősségre.

“… megérkezett ide a Dolly utánam egy pár perccel és közölte, hogy jött a saját kutyáit elvinni. Ekkor rákérdeztem, hogy milyen kutyáit, hány darabot, itt teljes döbbenet volt, hogy ő, hogy kerül itt képbe. Azt mondta, hogy az enyémek, én fizettem értük és nekem mi közöm van hozzá, hogy hova viszi innen a kutyákat”

– mondta.

A szomszédok megfigyelték, hogy Dolly többször is meglátogatta a helyet, az ügyvéd pedig elárulta, hogy a menedzsert arra kényszerítette, hogy a munkája mellett az állatokat is felügyelje. Az ügyvéd továbbá azt is nyilvánosságra hozta, hogy az énekesnő egykor a volt menedzsert jelölte meg örökösének, tehát Dolly állításával ellentétben nem alig pár éve ismerik egymást.

Forrás: Tények

kiemelt kép: TV2

A kommentelők nem hisznek Dollynak! “Remélem kap egy pár évet és letöltetik vele…”

 

/p>