A TV2 “Nagy Ő” című műsorának következő főszereplője a milliárdos üzletember, Jákob Zoltán lesz. A sikeres vállalkozó elmondott már magáról mindent, amit a hölgyeknek tudniuk kell, többek között azt is, hogy a szegény lányokat jobban kedveli, mint a gazdagokat.
Előkerültek a fotók! Így nézett ki a multimilliárdos Nagy Ő 2016-ban, akkor Rihannát hódította meg
Jákob Zoltán egy pillanatig sem titkolja, amiért megdolgozott, láthattuk már a nagyjából egymilliárd forintot érő lakását, a luxus Ferrarikat, és már fotón láthattuk a magánrepülőjét is. A Nagy Ő azonban most videón is megmutatta a gépet, amellyel már el is utazott. Az úticél titokban maradt, ahogyan az is, hogy egyedül, a gyermekeivel, vagy esetleg az új párjával utazott el, hiszen az tudható, hogy a Nagy Ő forgatásai véget értek, azonban a műsor végkimenetelét még titok övezi.
kiemelt kép: TV2
A milliárdos Nagy Ő a szegény nőt választana, azok szerinte aranyosabbak