Hirdetés 

Schobert Lara többször hangsúlyozta, hogy lassan szeretne kierpülni a családi fészekből. Az édesanyja nyomdokaiba lépő híresség a hot! magazinnak adott interjút, amelyből többek között kiderült, hogy félig-meddig már össze is költözött a párjával.

Schobert Lara elárulta, hogy mit dolgozott Hollandiában

A fiatal lány mindig is vágyott az önállóságra és ámbár a szülei segítő szárnyaira indig számíthat, de a saját életét szeretné élni.

“Egész életemben vágytam arra, hogy önálló legyek. Mindig is úgy jártam az utamat, hogy nem igazán szerettem, ha megmondták, hogy mit csinálhatok és mit nem, hanem a saját bőrömön szerettem volna mindent megtapasztalni. Küzdöttem, hogy megkapjam a szabad utamat, ezért egyáltalán nem nehéz döntés például az, hogy elköltözzek otthonról. Tizenkilenc éves vagyok, és lassan két éve önállóan élek otthon is. Nem kérek már kölcsön a szüleimtől, igyekszem ellátni saját magamat. Tavaly a lovamat is úgy vették meg nekem, hogy én vállaltam az eltartását, az etetését, tehát minden felmerülő költséget nekem kell állnom. Ilyen szempontból szerintem jól neveltek engem, mert ezáltal megtanítottak arra, mit jelent a felelősségtudat. A hétköznapokban mindent én fizetek már magamnak. Egyébként félig-meddig már összeköltöztünk a barátommal, a legtöbb időmet már most nála töltöm.”

-mondta Lara a magazinnak, aki azért is érezte a szükségességét a drasztikus változásoknak, mert már úgy érzi felnőtt annyira, hogy készen áll erre.

“Szeretek a saját szabályaim szerint élni. Otthon sincs megmondva, hogy kinek mit kell csinálnia, de őszintén szólva, igénylem azt, hogy néha egyedül legyek. Egész nap emberek között vagyok, ezért kifejezetten szeretem, ha a nap végén egy kicsit el tudok vonulni. Imádom a családomat, de már nem vagyok gyerek. Ahogyan minden felnőtt, én is igénylem a magánszférát. Fontos számomra a saját kis birodalmam.”

-ídézte a Bors a hot! magazinból Larát.

kiemelt kép: Instagram

Elájult a net népe, olyan fotót posztolt Schobert Lara! Rubint Réka azonnal kommentálta!

 

/p>