Hirdetés 

Csobot Adél és Istenes Bence a közös álomotthonukat a Balatonfelvidéken találták meg és a sztárpár már bele is kezdett a ház felújításába. A rosszindulat azonban határtalan, ez pedig most is megmutatkozott.

Ennyi volt, Istenes Bence visszavonul? “Azt érzem, hogy ez már nem is én vagyok…”

Az incidens abból adódott, hogy Bencéék az udvarba állítólag kivágtak egy fát ,ezért az egyik szomszéd feljelentette őket.

“Történnek azért itt dolgok az építkezésen. Valaki feljelentett minket, hogy állítólag kivágtunk egy fát. Úgyhogy kijött a természetvédelmi hatóság… Vagyis először kaptunk egy levelet, hogy nyilatkozzunk arról, miért vágtunk ki egy fát, meg ki adott erre engedélyt, és akkor mi mondtuk, hogy nem vágtunk ki fát.”

-mondta Bence, majd részletesebben is elmesélte, mi történt.

“Szóval kivonultak szépen, vagy öten-nyolcan itt voltak. Megnéztek, megvizsgáltak mindent, és pont most kaptuk meg a jegyzőkönyvet, hogy mindent rendben találtak, és tényleg nem vágtunk ki semmi fát. Szóval történnek ilyen incidensek azért építkezés közben, és ha tényleg valaki feljelentett minket, akkor nagyon-nagyon köszönjük!

-részletezte a történteket a műsorvezető, aki nem érti, hogy miért van kódolva némely emberbe az ilyesfajta rosszindulat.

“Ha valaki építkezne, én biztos nem nézegetném a szomszédban vagy bárhol a településen, ki mit csinál. De mondjuk, észreveszi, hogy kivágnak egy fát, és akkor azt mondja, neki ezt rögtön jelenteni kell. Ez nekem egyszerűen nem fér bele a fejembe, hogy ez hogyan történhet meg. És akkor észreveszi, veszi a fáradtságot, hogy megírja a levelet, megkeresse, hogy kinek kell írni, elküldi a levelet, állítólag fotókat is készített… Szóval elképesztő!

kiemelt kép: RTL

Istenes Bence brutálisan kipattintotta magát! Edzés után mutatta meg a “beach body-t” – fotó

/p>