Közel ötven éve állnak jóban és rosszban egymás mellett – nemcsak a színpadon- Bódi Guszti és Margó. A nagyecsedi legenda most a hot! magazinnak adott interjút a házasságáról, a családjáról és a múltjáról.
A Margóval való kapcsolata az énekes elmondása szerint sokkal több, mint szerelem, hiszen szinte még gyermekként ismerték meg egymást és azóta élnek szeretetben, boldogságban és hűségben egymás mellett.
“Gyerekkorunk óta együtt szenvedtük. Egy faluban kezdtük az életünket. Margó szülők nélkül nevelkedett, én pedig fiatalon vesztettem el édesapámat; gyerekek voltunk, egymásra utalva, emiatt Margó hiánya mindennél jobban tud fájni.”
Köztünk nem szerelem van – ez több annál. Olyan kötődés, amit nem lehet elmondani, benne kell lenni.
-mondta elérzékenyülve a magazinnak a zenész, aki sosem felejti el, honnan indult.
“Nagyecseden nyolcan voltunk testvérek, majdnem huszan laktunk egy házban. Visszagondolok, és a sírás fojtogat, de volt miből ihletet meríteni – talán ezért is van több mint hatszáz dalom. (…) Nekem a közönség visszaadott mindent, amit nem kaptam meg.”
-idézte a Blikk Bódi Guszti interjúját.
kiemelt kép: TV2