Hirdetés 

Tóth Andi amióta a sikerei csúcsára ért, azóta kapja az ívet, akárhányszor csak megjelenik valahol, vagy épp posztol egy képet, vagy videót. Miután a zenei pályától visszavonult, arra számíthatott, hogy kicsit nyugisabb lesz majd az élete, azonban a követői továbbra sem bírják megállni, hogy be ne szóljanak neki annak ellenére, hogy Tóth Andi a légynek sem ártott…

Tóth Gabi is elmondta a véleményét Tóth Andi visszavonulásáról! “Mesélhetnék…”

Andi a zenei pályát maga mögött hagyva a divatszakmában próbált szerencsét és megalkotta saját ruhamárkáját “Backoff” néven, amelyet már be is mutatott nemrég egy nagyszabású divatbemutaó alkalmával. A márka közösségi oldala és az énekesnő is rendszeresen posztol az új szettekről képeket, mitöbb Andi maga is a saját holmijaiból öltözködik. A legutóbbi posztja azonban olyan gyűlöletcunamit váltott ki, hogy csak néztünk.

Durván kemény szavakat kapott a fotója alatt, amire nekünk nincsenek szavaink…

Végső stádium – fogalmazott nagyon durván valaki.

Eszel te eleget csáje?” – olvasható egy másik megjegyzésben.

„Ne haragudj, Mint egy drogos, szép jövőkép” – írja egy másik.

Volt rajongó, aki Andi fogyása mögött azt látja elsőszámú okként, hogy jelenleg szingli és esetleg magányos.

„Mióta nincs pasija nagyon elhagyta magát és elég igénytelenül néz ki szegény…”

– olvasható a hozzászólásban.

A hozzászólásokat végignézve azonban találunk -igaz elvétve csak- pozitív kommenteket is.

„Andikám! Hízzál már egy cseppet. De ha így jól érzed magad, akkor pacsi” 

– írja egy rajongó.

kiemelt kép: Instagram

A rajongók kétségbeestek: Gyászol Tóth Andi? Az énekesnő megszólalt…

/p>