L.L. Junior és G.w.M a népharaggal kellett, hogy szembenézzen, miután kikerült az internertre, hogy 100 km/órás sebességgel száguldozik az őt éppen nagyobb sebességgel előző G.w.M-mel közösen. A rendőrség hivatalból megindította az eljárást, erről az összes lap és hírportál beszámolt, Junior pedig kiosztotta az összes újságírót.
Mindenkinek elállt a szava! L.L. Junior bejelentette: 55 napja nem ivott alkoholt
Azzal viszont nem számolt, hogy mit fog kapni a követőktől…
“Ítélkezés helyett csak fele annyit adományoznának, mint mi, már szebb lenne a világ. Mi ezen adományozások nagy részét csendben tesszük. Nem volt sem versenyzés, sem „jaszkarizás”, sem erre biztató célunk a fiatalok felé.”
– idézett a Bors Junior közösségi oldalára kitett mondataiból. A rapper reakciójára a kommentelők dühbe gurultak.

“Hogy jött ide az adományozás? Ezek szerint ők adományoznak, ezért mindent megtehetnek. Aki meg nem, az fogja be a pof*ját. Jó Isten gyere le!”
-írta az egyik kommentelő, mire egy másik arra hívta fel a figyelmet, hogy L.L. Junior épp egy autóbalesetben vesztette el a kisfiát, ráadásul olyanban, amelyben a sebességhatárt is betartotta az autós.
“Imádom L.L. Junior ész osztását. Ha jól emlékszem a fia is egy sajnálatos közlekedési balesetben hunyt el. Ugyan nem ő volt a hibás, sőt egy szerencsétlen sz*r baleset volt, de neki kb. nagykövetként kellene dumálnia a biztonságos közlekedésről! “
– írta felháborodva az egyik követő és a többiek sem kímélték a rappert.
- Éld úgy az életed, hogy mi is élni akarunk… nem akarom, hogy elüssön engem, vagy egy hozzám közel álló személyt egy ilyen felelőtlen forma…
- Drága Juni, itt ha valakinek nincs élete, az szerintem az, aki kényszert érez insta sztorikba felpakolni, hogy b*szatja a Petőfi hídon a haverjával. Hány éves vagy, 20, b*zdmeg? Szánalmas!
- Már élünk, Seniorkám. És szeretnénk még tovább is, éppen ezért kérünk titeket, hogy ne száguldozzatok a megengedett sebesség duplája felett a belvárosban
-írták a felháborodott kommentelők.

kiemelt kép: YouTube / TV2