A rendőrség hivatalból eljárást indított L.L. Junior egyik napokban megjelent videója miatt, amelyen az látható, ahogy a zenész áthajt a Petőfi hídon. Mellette egy másik autó, egy BMW halad, amiben Varga Márk, azaz G. w. M ül. A felvételen jól látható, hogy L. L. Junior autójának sebességmérő órája 100-at mutat – írta a Blikk.
Óriási botrány van! Király Linda miatt hagyta el Dárdai Blankát L.L. Junior?
A 24.hu megkereste az illetékes rendőrkapitányságot, ahonnan ezt a választ kapták:
„Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság a videó alapján hivatalból indított eljárást, melynek keretében vizsgálják a felvétel tartalmát”
Miután a videón jól látható, hogy L.L. Junior autója mellett elhalad G.w.M kocsija, így egyértelmű, hogy a rapcsászár még nagyobb sebességgel kellett, hogy hajtson, mint Junior. A rapper ezt mondta a Telexnek az üggyel kapcsolatban:
„Egy 400 méteres szabad szakaszán az útnak adtunk egy kisebb gázfröccsöt, azután pedig rögtön lefékeztünk. Nem volt sem száguldozás, sem versenyzés. Nagyon sajnálom, ha bárkit is megbotránkoztattunk ezzel.
A jövőben, ahogy eddig is, jogkövető magatartással fogunk vezetni.”
-mondta Junior, majd az közösségi oldalán is megszólalt:
„Nem volt sem versenyzés, sem jaszkarizás, sem erre biztató célunk a fiatalok felé.”
kiemelt kép: TV2
Hoppá! Összefogott Azahriah ellen G.w.M és Kulcsár Edina? – videók