Hihetetlen, de igaz! 60 évvel ezelőtt állt először kamera elé Kudlik Júlia, akit egy ország zárt a szívébe az elmúlt évtizedekben. A legendás tévés az érettségi után lett először ügyelő, majd rendezőasszisztens.
1966 decemberében, 21 éves korában adott interjút Júlia az Új Szó című újságnak. Ekkor már Szűcs László rendezőnek volt a felesége, és az ELTE bölcsészkarának esti tagozatos másodéves hallgatója. A beszélgetés során a műsorvezetőnél felmerült a kérdés, hogy jön-e az életébe a közeljövőben a gyermek.
„Az egyetem elvégzése, azután – esetleg előbb… – egy kisfiú. Vagy egy kislány.”
-válkaszolta Júlia, akinek az álmai nem teljes egészében váltak valóra. Egy nyolc évvel ezelőtti interjúban így mesélt az életéről.
„A férjemmel negyven évig éltünk házasságban. Kilenc évvel ezelőtt ért véget földi zarándokútja, azóta fél emberként próbálok helytállni, mert nekem még dolgom, feladatom van. Azóta is folyamatosan beszélgetek vele, és ma is számíthatok rá, annak ellenére, hogy a szememmel nem láthatom. Igazán úgyis csak a szívével lát az ember.”
-idézte a Blikk a legendás bemondót, aki elárulta, hogy azóta nincs mellette senki, aki támogatná, egyedül él, de ezt valahol nem is bánja, hiszen így nem kell senkinek megfelelnie.
kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs
Itt a nagy bejelentés: Visszatér a Delta, Kudlik Júliát viszont lecserélték!