Egykor szinte mindenki kívülről fújta a Nika se perimeno refrénjét, Delhusa Gjon pedig pillanatok alatt az ország egyik kedvence lett. A jellegzetes hangú, szemüveges előadó azóta is aktív, ma már hetven felett jár, de lendületén ez cseppet sem látszik. Saját bevallása szerint ebben nagy szerepe van fiatal párjának, Fanninak, akivel harmonikus és mozgalmas életet élnek együtt.
Az énekes ma is tele van tervekkel, dalszerzéssel foglalkozik, és más előadókat is segít. Többek között Peter Srámek munkáját is támogatja, miközben saját tapasztalatait is igyekszik továbbadni.
„Gyakran mondogatom a fiaimnak: azért higgyenek nekem, amiért egykor a fiatal indiánok hittek az öreg bölcseknek. Mert kellő élettapasztalattal rendelkezem, és talán vagyok annyira bölcs is, hogy tudjam: nem kell, hogy mindig igazam legyen. Könnyebb így az életem. Sokszor mellőztek, régen annyi voltam, amennyit énekesként értem. Mára viszont nem ez lett az elvárás. Talán tudod, én is írok dalokat Peter Srámeknek, és folyamatosan próbálom mentorálni őt.”

Nemrég fontos változás történt az életében: látásjavító műtéten esett át, így hosszú idő után búcsút mondhatott legendás szemüvegének, ez azonban szerinte nem hiúsági kérdés volt.
„Hiúság? Szerintem szemüvegben jobb arc voltam, mint szemüveg nélkül. Gyerekként még sokdioptriásat viseltem. Viszont az elmúlt időkben két barátom is átesett szemműtéten, és annyi jót mondtak, hogy belevágtam. Szörényi Levente, Máté Péter, John Lennon és Elton John után én is ikonikus szemüvegviselő lettem, ami mindig is egy pszichikai pajzs volt a számomra. Amikor fölvettem, tudtam, hogy minden oké lesz. Egész életemben így volt ez, most meg azon kapom magam, hogy sasszemem van.”
-mondta a hot! magazinnak adott interjúban az énekes, akit a fellépésein továbbra is tömegek várnak, ami számára komoly visszaigazolás.
„Nem vagyok állandóan az újságok címlapján, de ez nem jelenti azt, hogy az emberek elfelejtettek. Nemrégiben Pécsett voltam a Fő téren egy nagykoncerten, és a polgármester odasúgta, hogy rég voltak ennyien kíváncsiak bárkire is. Ez nagyon jó érzéssel tölt el. Ekkor látja az ember, hogy megéri dolgozni, dalokat írni, és igen, adni magadból.”
Delhusa a magánéletében is kiegyensúlyozott időszakot él. A nála 44 évvel fiatalabb Fannival különleges kapcsolat köti össze, amelyet nap mint nap építenek.
„Fiatal párom van, akivel tökéletes összhangban és szinkronban élünk. Mindennap dolgozunk a kapcsolatunkon.”
-mondta az énekes, aki szerint a különösen nagy korkülönbség miatt sokan kételkedtek bennük, ők azonban rácáfoltak minden kritikára.
„Fura, mert ilyen a baráti körünk is, óhatatlanul is bevonzottuk a fehér holló párokat. A fiam párja is jóval idősebb, a barátaim körében is gyakori a nagy korkülönbség. A szeretet hozott össze minket. Ennyi idősen nagyon nagy rálátásom van az emberi kapcsolatokra és az emberi értékekre. Pontosan tudom, hogy miben van részem, és ezek nagyon jó dolgok. Mindig mondom Fanninak: „Nehogy azt hidd, hogy el lehet menni ennyi jó dolog mellett!” Mi sem tudtunk!”
Delhusa és Fanni apcsolata szimpla barátságból indult, a nő 18 éves volt, Delhusa 62, amikor megismerkedtek. A barátságuk idővel szerelemmé mélyült.
„Őszinte sportolók között nőtt fel, mégis engem választott. Egyébként a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban szúrt ki, ahol én voltam az igazságosztó. Ott voltak szúrós odaszólások (…) Sokáig csak barátok voltunk. Rám írt az iwiw-en, és kiderült, hogy mindig is rajongott a zenémért. Egy idő után éreztem, hogy ez több, mint rajongás, és el is mertem hinni, hogy őszinte a közeledése.”
És hogy mennyire féltékeny Fanni?
„Ha látná, hogy valaki rám startol, azt kifüstölné, de nagyon keményen. Ugyanakkor nem tudna senki mellém kerülni, és én sem keresem a lehetőségeket.”
-mondta a magazinnak nevetve az énekes.
kiemelt kép: Facebook



