Nagy Feró nyíltan beszélt arról, hogyan éli meg a megváltozott politikai helyzetet, és azt sem titkolta: tart attól, hogy korábbi politikai szerepvállalása miatt egyszer ő is célkeresztbe kerülhet. A zenész ugyanakkor azt állítja, a Fidesz támogatásáért soha nem kapott pénzt.
A 80 éves előadó hosszú évek óta nyíltan vállalja, hogy a Fidesz szimpatizánsa, korábban több kormánypárti rendezvényen is feltűnt. A politikai környezet azonban időközben jelentősen megváltozott, és Nagy Feró szerint ez számára is bizonytalanságot hozott.
EZ IS ÉRDEKES!
A zenész a Sártorynak adott interjúban arról beszélt, hogy az utóbbi időben kevesebb fellépési felkérést kap. Ezt részben az életkorával is magyarázza, de felmerült benne az is, hogy a nyílt politikai szerepvállalásának lehetnek következményei.
Amikor arról kérdezték, valóban fél-e, egyértelmű választ adott:
„Igen, félek! Ez a harmadik eset az életemben, hogy ilyen helyzetben vagyok. A Kádár-rendszerben egy-egy viccem vagy lázadónak ítélt megnyilvánulásom miatt többször is jöttek értem a rendőrök, állandó megfigyelés alatt álltam. Pedig én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek. Nekem már lefőtt a kávé. Tudomásul vettem.”
MÉG TÖBB ÉRDEKES HÍR NAGY FÉRŐRŐL IDE KATTINTVA!
Azt állítja, egy fillért sem kapott a Fidesztől
Az interjúban szóba kerültek a kulturális támogatások és az elmúlt években kiosztott állami pénzek is. Nagy Feró azt mondta, meglepte, hogy mekkora összegek mozoghattak ezen a területen, és saját állítása szerint ő maga nem kért ilyen támogatást.
A zenész azt is határozottan állította, hogy a Fidesz melletti kiállásáért, kampányszerepléseiért vagy politikai támogatásáért nem kapott pénzt.
„Igen, így van. Nekem az is rosszulesett, amikor az akkori ellenzéki sajtó azt írta, hogy én másfél millió forintért léptem fel az egyik DPK rendezvényen. Ez hülyeség! Még csak felkérést sem kaptam, nemhogy pénzt.”
Nagy Feró az interjúban Mándoki Lászlót is szóba hozta, és arról beszélt, hogy nem minden, a Fidesz környezetében feltűnő ismert ember politikai szerepvállalását tartotta hitelesnek. Tóth Gabiról viszont pozitívan nyilatkozott.
„Tóth Gabika. Őt szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda.”

A zenész ugyanakkor a visszavonulást nem tervezi. Azt mondta, továbbra is a zene marad az élete része, bár a jövőben már kevesebb koncertet szeretne vállalni.
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Döbbenetes összeget mondott Nagy Feró: ennyi nyugdíjat kap havonta – videó



