Zalatnay Sarolta nemcsak a színpadon, hanem a magánéletében is mindig a saját feje után ment. Az énekesnő pályája során több nagy szerelem, három házasság és emlékezetes kapcsolat is végigkísérte az életét, most pedig arról is beszélt, hogy soha nem érdekből választott maga mellé férfit.
Cini fiatal korától kezdve a magyar könnyűzenei élet egyik legismertebb alakja volt, miközben a magánélete is rendszeresen a figyelem középpontjába került. Gimnazistaként Komár Lászlóval alkotott egy párt, később pedig 1975-ben hozzáment Révész Sándorhoz, a Generál és a Piramis énekeséhez. A házasság végül nem bizonyult tartósnak, az érzelmek azonban sokáig megmaradtak benne.
Révész Sándorról évekkel később is úgy beszélt:
„Hatalmas szerelem volt a részemről”
A kapcsolat után sem maradtak el a nagy érzelmek. Zalatnay életének egyik legfontosabb férfija Csapó Gábor volt, akivel éveken át együtt élt. Különös módon éppen saját esküvőjén pillantotta meg először a vízilabdázót – írta a Blikk.
A találkozásról így mesélt:
„Amikor megláttam Dudit, az volt az első gondolatom, milyen csodálatos látvány a hosszú, szőke hajával, a vékony derekával, a széles hátával. Összetalálkozott a tekintetünk, majd odajött hozzám, aztán megkérdezte: boldog vagy? Én nagy büszkén válaszoltam, hogy persze, ma van az esküvőm. Erre rám kacsintott, s azt mondta: emlékezz majd, mit mondtam, én leszek a következő! És tényleg így lett.”
EZ IS ÉRDEKES!
Zalatnay Cini 65 évesen vállalta be a meztelen fotózást! – VIDEÓ
Soha nem érdekből választott
Zalatnay Sarolta már 1985-ben megjelent, Nem vagyok én apáca című könyvében is nyíltan írt arról, hogyan működött akkoriban a hazai zeneipar, és milyen szerepet játszottak benne a személyes kapcsolatok.
Saját helyzetéről egyértelműen fogalmazott:
„Nem voltam érdekből senki szeretője; csak azé voltam, aki nekem tetszett. Egyedül, saját lábamon állva, és tehetségemmel értem el mindent. Persze szerencsém is volt, az biztos, de sokkal többre tartom az ilyen – hogy úgy mondjam – »természetes kiválasztódással« népszerűvé vált embereket, mint azokat a fölfújt sztárokat, akik azért lehetnek, mert egyesek a szakmai és a privát életet összekeverik.”
Az énekesnő azt is elmondta, hogy pályája során voltak olyan férfiak, akik próbálkoztak nála, de ő mindig csak azokkal állt szóba, akik emberileg is szimpatikusak voltak számára. Erdős Péter kapcsán pedig különösen szókimondóan fogalmazott.
„És őszintén: egy ilyen szőrös, idős mókus, az én miniszoknyás, 20 éves koromhoz nem igazán illett…”
Zalatnay az elmúlt években többször beszélt arról is, hogy hosszabb ideig egyedül élt, és ma már nem feltétlenül mindent elsöprő románcra vágyik. Sokkal fontosabb számára egy olyan társ, akivel kölcsönösen megértik és támogatják egymást.

kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
50 milliós támogatással készült film Zalatnay Saroltáról – most bizonytalan a bemutató



