Komoly súlyú titokra derült fény a keddi Fókuszban Zámbó Jimmyről – írta meg a Blikk.
Az albán származású énekes akkor kötött barátságot a Királlyal, amikor a tiszai árvízkárosultak megsegítésére közösen elkészítették az „Elveszett álmok” című dalt. Onnantól kezdve egymáshoz már barátként jártak vendégségbe.

Delhusa a Fókuszban elmondta, hogy Zámbó a halála előtt nem sokkal zavartan ment el hozzá és közölte, hogy azonnal nagyobb pénzösszegre van szüksége, amit természetesen az énekes azonnal Jimmy rendelkezésére is bocsátott. Nem gondolta, hogy barátja nem sokkal később meghal és már sosem tudja visszaadni azt a pénzt, amit állítása szerint magáncélra, állítólag lemezkiadásra akart a Király fordítani.

Azt is felszínre hozta Delhusa, hogy Jimmy kiadót akart váltani, a Magneoton helyett az ő magánkiadójánál szerette volna a lemezeit kiadni. Az énekes úgy gondolja, hogy Jimmy a második virágkorát élhette volna az ő kiadójánál.
MÉG TÖBB HÍR ZÁMBÓ JIMMYRŐL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: RTL
EZ IS ÉRDEKES!
Kiszivárogtak a fotók Cristiano Ronaldo szaudi luxusotthonáról- mutatjuk a fotókat!



