A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében – írta az MTI.
Az államfő felidézte: „nem terveztem ezzel a szolgálattal, nem készültem erre a feladatra”, de ha a sors váratlan helyzetek elé állít és szolgálatra hív, az elől nem szabad kitérni.
„Esküm szentesíti hazámhoz fűződő hűségemet és elkötelezettségemet”
– fogalmazott, hozzátéve: a jogállamiság garanciáját nyújtó alaptörvény érvényesülése mellett mindig is kiállt. Sulyok Tamás kiemelte: elnökként mindenkor a magyar emberek méltóságának védelmezője kíván lenni, az elődei által „kikövezett” úton a jó példákat követni fogja, de igyekszik hozzátenni a maga „utcaköveit”.
Az én támaszom, egész életem iránytűje a jog, ehhez mérten és híven kívánok dolgozni
– közölte az államfő.
(via MTI)
kiemelt kép: MTI



