Az Országgyűlés megválasztotta Unger Anna Róza politológust, az ELTE Társadalomtudományi Karának docensét a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére.
A parlamenti titkos szavazáson Unger Anna 137 igen és 7 nem szavazatot kapott, egy képviselő pedig tartózkodott. Megbízatása szeptember 1-jétől hat évre szól. A hivatal nyomozati elnökhelyettesének Tasnády Katalint, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészét választották meg.
Az új hivatal egyik legfontosabb feladata a közvagyonnal kapcsolatos visszaélések feltárása, valamint a közvagyonból jogellenesen kikerült vagyonelemek felkutatása, biztosítása és visszaszerzésének elősegítése lesz.
Unger Anna megválasztása ugyanakkor komoly politikai és közéleti vitát váltott ki. Egy friss Europion-kutatás szerint a megkérdezettek 57 százaléka még nem érzi magát kellően tájékozottnak ahhoz, hogy megítélje a kinevezését; a véleményt formálók között 16 százalék tartotta jó, 28 százalék pedig rossz választásnak.
kiemelt kép: Telex
EZ IS ÉRDEKES!
Alig lehet ráismerni Falusi Mariannra: fotón mutatjuk a több mint 30 kilós fogyás eredményét



