Örömhírt közölt Orbán Viktor: „A nyugdíjasok számíthatnak ránk!”

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy január 1-től 15%-os nyugdíjemeléssel számolhatnak a magyarországi nyugdíjasok. MÉG TÖBB HÍR ORBÁN VIKTORRÓL IDE KATTINTVA! kiemelt kép: MTI EZ IS ÉRDEKES! A testőr megdöbbentő dolgokat mondott: Majka nem szereti, ha ott állnak mellette, inkább a rajongókat kell eligazítani – videó
Hódi Pamela fél, hogy nem lesz nyugdíja az influenszerkedésből, ezért spórol és vállalkozásba kezd – videó

Hódi Pamela az RTL Reggeli című műsorának vendége volt, ahol többek között a jövőbeni terveiről is beszélt – írta a Noizz.hu. Az influenszer elmondta, hogy hamar meg kellett tanulnia spórolni, hiszen fiatalkorában nagyon kevés zsebpénzt kapott, így meg kellett tanulnia beosztani azt. Ez nem rossz emlék neki, hiszen elmondása szerint így tudta megbecsülni a pénz […]
Jó hír! Ma utalja a kormány nyugdíjasok plusz pénzét!

Ma utalják a bankszámlákra – a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt – a nyugdíjakat – mondta Tállai András Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára az MTI-nek. Kiemelte, az idén októberben az öregségi átlagnyugdíj összege 172 940 forint volt. Egy átlagnyugdíjas a visszamenőlegesen járó emelések és a nyugdíjprémium kifizetésével novemberben mintegy 103 ezer forinttal kap többet az előző hónaphoz képest. Az idén már […]
Hoppá! Döntött a mulatós király, Galambos Lajcsi: „Nyugdíjba vonulok!”

Galabos Lajcsival kapcsolatban is volt, mire kapkodjuk a fejünket az elmút években, ráadásul ezúttal nem is a Dáridó sikerei miatt. A letartóztatásából szabaduló zenész magánélete akkor lett felkapott téma, amikor elvált feleségétől, Bogitól. Ezután nemsokkal viszont rátalált a szerelem, egy titokzatos hölgy személyében, akit Julikának hívnak, de mint kiderült már vele is szakított a mulatóssztár. […]
Csaknem 5 millió forintnyi nyugdíjáért évekig élt együtt apja holttestével a férfi!

A Győri Járási Ügyészség emelt vádat az ellen az 53 éves munkanélküli férfi ellen, aki két évig apja meztelen holttestével élt, miközben minden hónapban felvette annak nyugdíját. A férfi családjával egy mosonmagyaróvári családi házban élt. Miután meghalt az anyja és a testvére is, csak ketten maradtak apjával. Mivel a vádlott munkanélküli volt, apja nyugdíjából tartották fenn maguk – derül […]
Döbbenet! Három állással kénytelen kiegészíteni nyugdíját Bíró Ica

Harmadik állását vállalja el Bíró Ica, miután nemrégiben nyugdíjas lett. A Metal Lady 89 ezer forintos juttatást kap, emellett egy butikban dolgozik és egy Pest környéki kastélyban recepciós. Most egy új szakmában is kipróbálja tehetségét: a Buda Környéki Televízió riporter-műsorvezetője lett – írta a Blikk. – Nagyon izgalmas és kihívásokkal teli ez a feladat, kifejezetten élvezem. Rendezvényekről […]
Schobert Norbi: „Öt év múlva jó lenne nyugdíjba menni”

A fitneszguru a Story Magazinnak adott interjút, amelyben kifejtette nézeteit a hazai étkezési szokásokról, de érintette a jövőbeni terveit is: nyugdíjba szeretne menni. Kétszer érintette meg a halál szele Schobert Norbit aki hisz benne, hogy a természetes védekező rendszere az egészséges életmódjának köszönhetően védte ki a támadásokat. Még erősebben hiszek benne, hogy mennyire fontos az […]
Bíró Ica kifakadt: „Ebből nem lehet megélni!” – elárulta, mennyi a nyugdíja

Hihetetlen, de nyugdíjas lett a Metal Lady! Bíró Icának a napokban állapították meg az őt a nyugellátásban megillető összeget, és ugyan az egykori modell-énekesnő elárulta, rosszabbra számított, a papíron szereplő 89 ezer forintról pontosan tudja, a mai viszonyok között ebből nem lehet megélni. Így amíg újra beindulnak a saját projektjei, civil állást is kell vállalnia. Sőt, […]
Tragikus! Mindössze 89 ezres nyugdíjból él a Honvéd legendás focistája

Egyszer még a lóversenypályán is csúcsidőt futott. Labdarúgóról ritkán írnak ilyet, de Pintér Sándor ereje, kondíciója olykor emberfelettinek tűnt. A hetvenes években igazi közönségkedvenc volt, s nemcsak Kispesten. Most, túl a hetvenen, viszont már alig tud járni. „Négytüdejűnek” becézték, rá is szolgált. Mint valami gép, amelyet bekapcsoltak, úgy sprintelte végig szinte megállás nélkül a mérkőzéseket, […]
Újabb pénzeső hull a nyugdíjasokra

A júliusi nyugdíj mellett az előző hat hónap és a 13. havi nyugdíj után járó emelést is megkapják az idősek. Erről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számolt be a közösségi oldalán. A júliusi nyugdíjjal együtt az azt megelőző hat hónap és a 13. havi nyugdíj után járó emelést is megkapják az idősek – írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Gulyás […]