Bár az új koronavírus-járvány miatt korlátozottak az utazási lehetőségeink, de azért érdemes ilyenkor is tervezgetni. Ám a legfrissebb kutatások szerint váratlan meglepetésben is részünk lehet, ha például megérkezünk Velencébe, mert azt a közeljövőben könnyedén eláraszthatja a víz. – írta az Origo.
Veszélyben vannak az ikonikus helyszínek
Az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Testülete nemrég arról számolt be, hogy az elkövetkező harminc évben a velencei áradások minden bizonnyal fokozódni fognak. Ezt a tudósok azzal indokolják, hogy az Adriai – tenger vízszintje évente néhány milliméterrel emelkedik, ezért az előrejelzések szerint 2050-re hetévente, 2100-ra pedig öt havonta fordul majd elő olyan súlyos áradás, amely eddig csak mintegy százévente történt meg. Velence azonban csak egyetlen példa a sok közül az éghajlatváltozás következményei által veszélyeztetett ikonikus helyszínekre, amelyek megőrzése egyre több kihívást takar, mint például az emelkedő tengerszint, a visszatérő és erősödő aszályok, illetve a viharok és tűzvészek.
Kemény döntéseket kell meghozni, amelyek során előtérbe kell helyezni, hogy mely helyeket érdemes megóvni, ha a pénzeszközök, az idő vagy mindkettő korlátozott
– mondta Erin Seekamp, az Észak-Karolina Állami Egyetem parkok, rekreációs és turisztikai menedzsment professzora a The Conversation online portálnak, amit a ScienceAlert idéz. – Ahogy látom, a siker új gondolkodást igényel majd arról, hogy mit is jelent a megőrzés.
Ahogy elárulta, ebbe beletartoznak a kulturális vagy természeti kincsként megjelölt, ma már veszélyeztetettnek számító helyszínek is.
Az alkalmazkodás módjai
Világszerte számtalan kulturális helyszín szembesül különböző természeti csapásokkal: viharok okozta áradásokkal, erózióval és a növekvő tengerszint miatt bekövetkező elöntésekkel. Ezek között számos, amerikai nemzeti park is van, illetve olyan, ikonikus helyszínek, mint például a virginiai Jamestown-sziget, a New York-i Szabadság-szobor vagy épp Charlston és a dél-karolinai történelmi körzet.
A megőrzéssel foglalkozó szakemberek világszerte egyetértenek abban, hogy sajnos lehetetlen ezeket a helyeket örökre megőrizni.
– mutatott rá Erin Seekamp. – Sokaknak állandó helyreállításra lenne szükségük, míg mások olyan védekezésre szorulnak, mint például a gátak és az árvízkapuk, de ezek sem biztos, hogy sokáig hatékonyak.
Például megemelhetnék, vagy mozgathatnák az épületeket, illetve lehetővé tennék azok bizonyos részeinek eltávolítását a tájképből.
Az ilyen lépések azonban túlmutatnak a helyreállítási törekvéseken, ami ütközhet a helyszínek és struktúrák örökös megőrzésére vonatkozó elképzelésekkel.
A történelmi észak-karolinai épületek megmentése
Ennek a megközelítésnek a korai tesztje már 1999-ben megtörtént, amikor az észak-karolinai partszakasz nagymértékű eróziója arra kényszerítette a Nemzeti Park Szolgálat munkatársait, hogy a Cape Hatteras világítótornyot és az úgynevezett Őrzőnegyedet (Keeper’s Quarters) mintegy egy kilométerrel arrébb költöztesse. Hasonló volt a helyzet 2015-ben, amikor az észak-karolinai szakemberek rájöttek, hogy a vihar okozta áradások és az emelkedő tengerszint komolyan veszélyezteti a két tengeri történelmi kerületben található Portsmouth Village és a Cape Lookout Village épületeit.
