--°C

Tragikus! Sipos Peti testvére élet-halál között feküdt az intenzív osztályon

Az ÉdesKettes című rádióműsor vendégei volt a Sláger FM-en Sipos Peti és testvére Tomi.

A Ripost szemlézte a beszélgetést, a lap leírta, hogy az énekes számára a mai napig az egyik legszörnyűbb emlék az, amikor testvére felakadt egy villámhárítóra, és ő emelte le a súlyos sérüléseket szenvedett Sipos Tamást.

Ez persze már régen történt, de soha el nem felejthető, maradandó nyomokat hagyott a népszerű sztár emlékei között.

„Én megalapoztam a nevünket minden iskolában. Igazi osztály bohóca voltam, amit nem annyira szerettek a tanárok. Nem buktam meg semmiből, de tény és való, hogy eleven típus voltam. Volt olyan iskola, ahol még az utolsó héten is azzal fenyegetőztek, hogy kicsapnak. Akármilyen laza gyerek is voltam, a mai napig szörnyű emlék, ami Tomival történt” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Sipos Peti, aki nagyon aggódott testvére életéért. 

Fotó: Sláger FM
„A villámhárító belém állt (…) szinte felbontott…”

„Én inkább önveszélyes típus voltam. Nekem sem volt kellemes, amikor a veszprémi kórház intenzív osztálynak vendégszeretetét élveztem. Egy bolt tetején mászkáltam az unokaöcsémmel, amikor a nedves tetőn megcsúsztam. Már nem tudtam megkapaszkodni, a villámhárító pedig belém állt.

Szinte felbontott, volt, amim eltört. Elég szörnyű volt a helyzet”

 – idézte fel a történteket Sipos Tomi, akinek testvérében mély nyomot hagyott az eset.

Végignéztem az egészet, még most is rémes rágondolnom. Sokáig magamat hibáztattam a dolog miatt, pedig nem tehettem volna semmit. Mégis, ahogy láttam Tomit felakadni arra a szögvasra… 

én akasztottam le róla. A mai napig elfog a borzongás, ha csak rá gondolok. Kész szerencse, hogy felépült ebből a szörnyű balesetből.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA TUDOD MEGHALLGATNI.

Ripost

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Hoppá! Ismert magyar sztár gyermeke a Sztárban sztár leszek! énekese – videó