--°C

Mindent elmondott a szakításukról Nemazalány és VV Moh!

Hosszú hetek kemény megpróbáltatásain ment keresztül VV Moh, azaz Szlepka Armand és párja Nemazalány, azaz Halastyák Fanni. A fiatalok elmondták, ez a kaland az Ázsia Expresszben a kapcsolatukat is próbára tette. A Mokkában ebből adódóan természetesen reagáltak arra is, hogy felröppent a pletyka a szakításukról. Volt olyan, hogy azt mondtuk, szakítunk, elég volt, hagyjuk egymás […]

Berki Mazsi el akarta kérni a pénzt elhunyt férje édesapjától, de ő nem adta oda, az is kiderült, miért!

Félretett pénze nagy részéét édesapjánál tartotta Berki Krisztián. Erről Mazsi is tudott, mitöbb, az izomceleb halála után el is kérte ezt berki Ferenctől, ám ő nem adta oda – írta meg a Bors. Az édesapa ugyanis mindebből fia adósságainak egy részét rendezte. Mint kiderült, Krisztián látványos élete csak illúzió volt, az autók, órák és ékszerek […]

Zámbó Krisztián kitálalt: Rosszul bántak vele a „Celeb vagyok, ments ki innen” alatt…

A Király elsőszülött fia arról számolt be nemrég a Story Magazinnak, hogy az ott töltött rövid idő Kolumbiában is rémálom volt, de már a repülőút is felért egy szívenszúrással. Krisztián a műsor elején bokoremberként tűnt fel, majd leleplezése után teljes értékű játékosság vált. Atán egy gyomorfertőzés miatt egy nap alatt fel is kellett adnia a […]

A Nagy Ő bombázója: Egyelőre nehéz mosolyogni (…) túl sok volt a botox

A tavalyi Nagy Ő bombázója, az idei Farm VIP versenyzője Tuvic Alexandra elsőként távozott a műsorból. Aleksandra azt mondta a műsor végén, hogy szomorú a távozása miatt, de nem keseredik el túlságosa, mert otthon jó élet várja. Az utolsó párbaj előtt Demcsák Zsuzsa megjegyezte, hogy szerinte bár Aleksandra itt volt a műsorban fizikailag, a szívét […]