Vasárnap rendezték meg a Miss World Hungary döntőjét, amelyen a zsűri megválasztotta, majd megkoronázták a szépségkirálynőt, a 23 éves Hacsi Boglárkát.
A szépségkirálynő személye nem mindenkinek nyerte el maradéktalanul a tetszését, a kommentelők szinte azonnal támadni kezdték, azonban Kulcsár Edina közbelépett a közösségi oldalán.
Videón Kulcsár Edina fantasztikus átváltozása! Smink előtt és után a szépségkirálynő
Kulcsár Edina felháborodott a szépséges lányt, Bogit ért kritikán, aki megnyerte a versenyt. Annak ellenére, hogy egyesek azt állították, hogy voltak nála szebb versenyzők is, Edina gardedámként állt Bogi mellé, és megvédte őt az Instagram-sztorijában, ami 24 órán keresztül elérhető volt.
“Olvastam pár kommentet, és abszolút nem vagyok meglepődve, hogy páran nincsenek megelégedve, hiszen manapság ez már megszokott. Nem csak a külső számít, bár nekem ez a lány az egyik személyes kedvencem volt! Végig figyeltünk mindenkit a tábor alatt, így nem csak a döntőn látottakat vette figyelembe a szakmai zsűri! A korona szerintem jó helyre került és most itt az ideje Bogi, hogy ugyanazzal az alázattal mindenkinek megmutasd a fantasztikus személyiséged, amit a táborban mutattál. Ne foglalkozz senkivel, csak a cél lebegjen a szemed előtt!”
– írta az egykori szépségkirálynő.

kiemelt kép: TV2