Hirdetés 

Tina és Emilio nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor belekezdtek a lakásfelújításba. Akkora volt a káosz náluk, hogy végül a sztárpárnak a Bódi családhoz kellett ideiglenesen költöznie. Most kiderült, hogy az énekes olyat tett, amit egy darabig nem bocsát meg neki a felesége…

Emilio döbbenetes vallomása: “Hajléktalan voltam és ételért zenéltem”

A felújítást követően az énekes egyik barátjával cipelte a házba a hatalmas tévéjüket, amikor megcsúsztak, a televízió leesett és darabokra tört.

“Amikor leejtettük a tévét először fel se fogtam. Csak fogtam a fejemet, aztán átvillant az agyamon, hogy Tina ezért ad majd nekem. Volt bennem valami halvány remény, hogy talán nem lett olyan nagy baja, de kijelzővel a kőre esett. Szilánkosra tört az egész

– mondta rettegve a Sláger TV Drága családom című műsorában Emilio. Tina akkora balhét csapott, mikor megtudta ezt, hogy zengett a ház.

„Az egész házfelújítás alatt rakosgattuk a tévét ide-oda, vigyáztunk rá, hogy ne legyen baja. Alig vártam, hogy ez is a helyére kerüljön. Volt egy félelmem, hogy nem szabad ezt Emilióra bízni, de úgy voltam vele, lesznek itt annyian, hogy megoldják. Tévedtem, az idegtől alig láttam, amikor kiderült, hogy összetörték. Nem tudom mi volt vele a célom, de olyan ideges lettem, hogy csak kergettem őt. Egy szerencséje volt, a nagy futkosásban kicsit lecsúszott a nadrágja. Így végül kínomban inkább ezen nevettem, de megbékélni még jó darabig nem fogok!”

– mondta Tina.

kiemelt kép: TV2

A mai napig a kislányával alszik Emilio – videó

 

/p>