Emilio és Tina költözni kényszerültek, azonban a nagy kérdés az volt, hogy hova? A házfelújítás kellős közepén nem sok lehetőségük maradt, azonban a Bódi család felajánlotta segítségét és így az Emilio família hozzájuk költözött.
Emilio döbbenetes vallomása: “Hajléktalan voltam és ételért zenéltem”
Végre birtokba vehették a felújított házukat Emilioék, azonban a Bódi család segítségét sosem fogják elfelejteni.
„40 napig koszban, porban és káoszban éltünk. Három hétig csak a szétvert falakat láttuk, néha azt éreztem, ennek sosem lesz vége. A por mindenhova szállt, a bútorokat felvittük az emeletre és ott húztuk meg magunkat. Ott is csak annyi hely maradt, hogy az ágyba be tudjunk mászni. Aztán jött a betonozás, a járólapok, úgyhogy itt sem maradhattunk. Négy konténert töltöttünk meg az építkezési törmelékkel, ezzel-azzal. Másfél hónap volt az életünkből, de néha egy örökkévalóságnak tűnt. Nagy segítség volt, hogy Bódiék befogadtak minket arra a pár napra, amikor itt sem maradhattunk. Hálásak vagyunk nekik”
-mondta Tina a Sláger Tv “Drága családom” című műsorában.
kiemelt kép: Instagram
Emilio és Tina luxusotthona most akár az öné is lehet: Itt a videó az álomotthonról!