Tóth Gabi és Krausz Gábor válása az egész országot megrázta. Mindenkinek van véleménye a körülmények egy részét ismervén, megszólaltak barátok, közszereplők, politikusok is, a net népe pedig olyan gyűlöleltcunamit zúdított az énekesnőre, amilyet még soha nem tapasztalhattunk. Minden bizonnyal ő sem…
A válás bejelentése után előkerültek Tóth Gabi vadító, szexi képei, a rajongók megvadultak! – fotók
Tóth Gabinak pedig van rutinja a negatív kritika kezelésében, hiszen az elmúlt években ezen kívül nem nagyon kapott mást. Senki nem tudja, hogy most miként éli meg a rá nehezedő pszichés terheket, de sejteni lehet abból a bejegyzésből, amit a család.hu blogban írt le nem is olyan régen.
“Annyian kérdezik, miként viselem, ahogy emberek ítélkeznek, hogy megállás nélkül gyaláznak, bántanak engem, a családomat és már a körülöttem lévő embereket, a barátaimat is, hogy most úgy éreztem, el kell mesélnem, miként élem meg az elmúlt időszak eseményeit”
– írta akkoriban, majd meg is válaszolta ezt.
„Én a hitemmel, az új klipemmel, az öltözködési stílusommal, a hajviseletemmel úgy gondolom, nem ártok senkinek, ennek ellenére olyan indulatokat váltok ki emberekből, ami teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan. Nő vagyok. Valakinek a lánya, a testvére, a felesége, az anyukája, vagy a barátja. Egy nő, aki sokáig kereste a helyét, aki próbálta kitalálni, miért érkezett erre a világra és próbált megfelelni vélt vagy valós elvárásoknak. Nő, aki követett el hibákat és vélhetően még fog is, hiszen emberből van. Igen, ‘kedves’ engem ócsároló, tökéletes, elfogadó, mindent (is) jobban tudó embertársaim… én is emberből vagyok. Vannak érzéseim. Ha úgy vesszük, jól végeztétek a küldetéseteket, mert most nagyon rosszul érzem magam, nagyon fáj ez a rengeteg támadás”
– írta az Év Énekesnője díjat nyert Tóth Gabi.
kiemelt kép: TV2
Már nem tartja magában tovább: Kitálalt a jóbarát Tóth Gabiról és a válásról!