Tóth Vera nemrég elárulta, hogy a természetes arcot tartja a legszebbnek és egyelőre nem tud azonosulni a plasztikai beavatkozásókkal. A közösségi oldalán megmutatta az arcát smink nélkül, így minden rajongója láthatta a natúr valóságot.
Tóth Vera üzent Tóth Gabinak? “Én mindig hittem ennek szentségében” – videó
Az énekesnő egy időben még tartott attól, hogy ki mit gondol, vagy épp mond róla, azonban mára már csak és kizárólag önmagának szeretne megfelelni.
„Van egy dalom, aminek az a címe, hogy a Tükör túlfelén. Már a cím is beszédes, de minden koncertemen elmondom a dal történetét, ami arról szól, hogy hány emberen, szerelmen, helyzeten keresztül próbáltam magam meghatározni az évek során, ki ahogy látott, úgy hittem el magamról a sok-sok valótlanságot. Hiszem azt, hogy egyszer eljuthatsz arra szintre, hogy már csakis a saját lelkeden át láthasd magad, és el is hidd, hogy nem számít, milyen tested van, hogyan formálod a stílusod, ha azt méltón tudod viselni”
-írta a közösségi oldalán Tóth Vera, aki ma már el sem tudja képzelni, hogy lefekvés előtt ne foglalkozzon az arcápolással. Bár nem ítéli el azokat, akik igénybe veszik a plasztikai kezeléseket, de számára a természetesség a legfontosabb.
“Harmincnyolc éves vagyok, ez egyre fontosabb és szeretném elkerülni a plasztikai beavatkozásokat. Egyelőre nem tudok azonosulni velük, remélem még sokáig nem lesz szükség rá, de inkább soha ne legyen. A természetesség a legszebb dolog a világon, az egész életem erről szól, a zenémben, a színpadi létben, és megpróbálom a külsőmben is tükrözni ezt a filozófiát. Szépek vagyunk, jó így.”
-folytatta az énekesnő, aki rajongóit is arra buzdítja, hogy ne feküdjenek rögtön kés alá, ha az idő vasfoga elkezd látszani az arcukon, vagy más testrészükön.
“Ne dönts meggondolatlanul, és próbálj meg egy valódi képet látni magadról, a torzult kép nem vezet jóra, és mindig lesz, aki bevállalja azt, hogy segítségével elfedhesd valódi önmagad. Inkább időben kezdd el az arcápolást, és tarts mértéket, ha mégis úgy döntesz, hogy kés alá fekszel.”
-üzente a rajongóknak a Megasztár első szériájának aranytorkú győztese.
kiemelt kép: TV2
Megvédte Tóth Gabit! Tóth Vera reagált a testvérét ért támadásokra – videó