Hirdetés 

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2018 áprilisában megölte, majd elásta üzlettársát az áldozat Csepel-szigeti otthonának kertjében – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A Lions Gate-botrány! Emberek ezrei vesztették el a pénzüket a könnyű munka reményében

Azt írták, a vádlott azért kereste fel üzlettársát otthonában, hogy együtt utazzanak autót vásárolni Németországba.

Vita alakult ki köztük, és a vádlott a házból nyíló garázsba vezető lépcső tetejéről meglökte a sértettet, aki a lépcsősor aljára esett, és fejét beverte a térkőburkolatú talajba. Az elkövető ezt követően egy betonvassal többször is fejen ütötte az esés után éppen felkelni szándékozó sértettet

– ismertette a főügyészség.

A tájékoztatás szerint az áldozat a bántalmazás miatt rövid időn belül meghalt. A vádlott ezt követően a holttestet egy talicskába tette, és az ingatlan hátsó részében lévő, korábban komposztálás céljából kiásott gödörhöz vitte. Az áldozatnál lévő értékeket megsemmisítette, majd a tetemet a gödörbe dobta, és eltemette.

A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető ellen emberölés miatt emelt vádat

– olvasható a közleményben.

(via MTI)

kiemelt kép: Getty Images

Közzétették a videót a szilasligeti „recskafantom” akciójáról – nézd meg itt!

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading