Hirdetés 

Tavaly kiemelkedően jól teljesítettek Galambos Lajcsi ingatlancégei, idén pedig már fia irányítja papíron a zenész több vállalkozását írta a Blikk.

Annak ellenére, hogy 2020 decemberében áramlopás miatt börtönbüntetésre ítélték, Galambos Lajcsi sikeres évet zárt 2022-ben, hiszen két vállalkozása is meghaladta a 30 millió forintos nyereséget – számolt be a Blikk.

Üzent a börtönből a nagybeteg Galambos Lajcsi!

A Vízikert Apartmanpark, amely egy másik cégen keresztül kapcsolódik Lajcsihoz, több mint 34 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, ami szöges ellentétben áll az egy évvel korábbi 11 millió forintos veszteséggel. A szintén Galambos tulajdonában lévő Boglárka Apartmanpark Kft. 30 millió forintos nyereséggel zárta az évet. A Galiszter Kft. tanácsadó cég további 4 millió forintot, a Mocsa Öregtó Kft. halgazdálkodó pedig 1,5 millió forintot keresett.

A mulatóssztár egészségi okokra hivatkozva jelenleg a döntésre vár az otthonápolási kérelmével kapcsolatban, de közben a cégei szép nyereséget termelnek.

kiemelt kép: Bors

A nagybeteg Galambos Lajcsi elhagyta a baracskai börtönt!

 

/p>