Hirdetés 

Dolly állatkínzási botrányba keveredett, amelynek következtében a civil emberek és az állatvédők kritikáinak áradata miatt törölte Facebook-oldalát. Az ügy abból robbant ki, hogy az énekesnő és menedzsere egy Dolly Roll nevű kennelt működtetett, ahol kutyákat szaporítottak embertelen körülmények között. Dolly a botrány kirobbanása után tagadta, hogy tudott volna a helyzetről, de a közvélemény és az állatvédők nem hisznek neki.

Mindenről kitálalt Dolly menedzsere: “Amikor kedve volt, adott pénzt tápra a kutyáknak…”

Szikora Róbert most a Star Magazinnak fejtette ki gondolatait egykori zenésztársa és a Hungária együttes jövő nyáron esedékes közös gigantikus fellépéséről. Szikora reméli, hogy ez a botrány akkorra már a múlté lesz, hiszen fontos feladat vár rájuk. Dollyról is beszélt, aki szerinte karaktergyilkosság áldozata lett.

“Dolly, köszöni szépen, megpróbálja bebizonyítani az igazságát – ez most az ő dolga. Nekünk nemegyszer elmondta, hogy ő teljesen ártatlan az egészben, az a nő becsapta. A Hungáriának pedig van egy szerződése, amely szerint 2024. június 1-jén koncertet adunk a Népstadionban. Ezt ügyvéd előtt mindannyian aláírtuk, nem lehet lemondani. Bízom benne, hogy Dolly ügye gyorsan el fog csitulni. Egyébként azt javasoltam neki, hogy az ügyvédjével keressenek fel más állatvédőket, mesélje el a történetét, és bizonyítsák be az ártatlanságát. Valamiért karaktergyilkosságot akartak rajta végrehajtani, ami részben sikerült is. Nagyon meghurcolták őt a napilapok. Hiába volt egész életében jópofa, szép és jó – egy pillanat alatt összedőlt ezt a vár .”

–idézte Szikora szavait a Bors.

kiemelt kép: Metropol

A szomszéd állítja: “Rita és Dolly ide hordták a kutyákat szaporítani, meg főzni…”

 

/p>