Múlt héten Krausz Gábor bejelentette, hogy válnak Tóth Gabival. Nem sokkal később az énekesnő is megerősítette a hírt. A sztárpár sokkolta az embereket a bejelentésükkel, a rajongók nem tudták hova tenni a család hirtelen széthullását, miután töbször is hangoztatta Gabi, hogy megrendíthetetlen a szerelmük a sztárséffel.
Először csak találgatni lehetett, hogy miért döntöttek így, majd terjedni kezdtek olyan pletykák, amelyek szerint Gabi megcsalta a férjét a Fricska táncegyüttes egyik tagjával, Papp Máté Bencével. Ezt másnap már meg is erősítették azok a fotók, amelyek napvilágot láttak, illetve a szemtanúk elmondásai, amelyek szerint egyértelműen látszott rajtuk, hogy több van köztük, mint barátság.
Gyors volt: Itt vannak a lesifotók Tóth Gabiról és új párjáról!
Közben kiderült, hogy a táncos fiú ott alszik, egyes pletykák szerint már oda is költözött Tóth Gabi és Krausz Gábor közös családi fészkébe, amelynek a következménye az lett, hogy Krausz Gábor azonnal magához vette gyermeküket, Hannarózát. A válással kapcsolatban egyébként több hazai híresség is megszólalt és a kritikusok sem maradtak távol az esettől. A népszerű youtuber, Dancsó Péter sem hagyta szó nélkül a válásukat: készített egy videót a párról, amiben nem volt köszönet. A videós mindig humorosan, de keményen áll bele a hazai celebekbe, és most is így tett. Sokak szerint egyenesen szétalázta Tóth Gabit a mókás bevágásaival és az 1-2 mondatos, odacsapós igazságaival – szúrta ki a Promotions.hu.
Dancsó Pétert főleg az akasztotta ki, hogy a kirakatban élő sztárpár most azt kérte, hogy mindenki tartsa tiszteletben a magánéletüket. Szerinte ez azért fura, mert az utóbbi években szinte mindenhol csak az ő életükről lehetett hallani.
kiemelt kép: TV2
8 hónapja mondta Tóth Gabi a “fricskás fiúkról”: “Kihajtották belőlem a szuflát rendesen” – videó