Ahogy korábban már a Refklektoronline is megírta, Galambos Lajcsi otthonápolási kérelmét elutasították, így a zenész továbbra is rácsok mögött kénytelen maradni. Az ügyvédje, dr. Csontos Zsolt pedig most újabb információkat közölt a zenész egészségi állapotával kapcsolatban. A hírek lehangolóak…
Dalban követelik Galambos Lajcsi azonnali szabadon bocsátását! – videó
Lajcsit három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték jogerősen, a trombitás azonban az egészségi állapotára való tekintettel már a börtönbe vonulást is halasztotta. Később a mentő vitte a baracskai börtönbe, ahol azóta is a gyengélkedőn fekszik. Az ügyvédje beadta az otthonápolási kérelmet, azonban ezt az illetékesek elutasították, a végzés ellen pedig fellebbezni sem lehet, így a nemzet trombitása egyelőre biztosan a rácsok mögött marad. Most dr. Csontos Zsolt újabb aggasztó részleteket árult el a Dáridó atyjának állapotáról.
„Én azt látom, hogy a döntés kezdetben nagyon megviselte, de ez érthető. Most már sokkal jobban van pszichésen. Éppen arról számolt be, hogy a séta alkalmával Kosztolányi- és Örkény-novellákat olvasott fel a fogva tartott társainak, tehát próbálja erősnek tartani magát”
– mondta Galambos ügyvédje, aki azt is elmondta, hogy Lajcsi annyira rossz állapotban van, hogy már tisztálkodni sem képes egyedül.
Feljogosított arra, hogy elmondjam, hogy a mindennapi tisztálkodását sem tudja egyedül elvégezni, ehhez orvosi utasítás és engedély alapján segítséget kell igénybe vennie. Tehát azt állítani, hogy nincs olyan betegsége, ami miatt segítségre szorul, több kérdést vet fel, mint amennyi megnyugtató választ adna
– tette hozzá a zenész védője a Tények Plusz műsorában.
kiemelt kép: Bors