Hirdetés 

Tóth Gabi és Krausz Gábor viharos szakítása és válásuk híre megrázta az ország jó részét. Szinte mindenkinek van véleménye, minden nap újabb és újabb információk látnak napvilágot az énekesnő házasságáról, vagy épp új kapcsolatáról a Fricska Táncegyüttes tagjával, Papp Máté Bencével.

A net népe rájött, hogy miért válik Tóth Gabi és férje! – fotóval erősítették meg…

A net népe könyörtelenül ki is mondja, amit gondol és bár sokan védik az énekesnőt, Gabi most olyat tett, amit valószínűleg egyik kommentszekció népes tábora sem fog szó nélkül hagyni. A páros szakítás után természetes módon (?) kikövette egymást a közösségi oldalaikon. Tóth Gabi oldaláról azonban most már eltűntek azok a képek, ahol férje is látható volt. Korábban sok harmonikus képet mutatott, de közel 10 hónapot kell visszalapozni, hogy az Instagram-oldalán egy közös képet láthassunk. Több, mint valószínű, hogy az a kép is csak azért maradhatott, mert közös lányuk születésnapját ünneplik éppen. A következő kép is régi, tavaly november elején készült, és a kislányuk is látható rajta.

A múltunk ugyanúgy hozzánk tartozik, ahogyan a jelenünk. Azzal, hogy az énekesnő kitörölte a szép közös emlékeket, azokattól még nem váltak semmissé. Krausz Gábor tudja is ezt és az ő oldalán fent vannak a közös fotók, többek között a szentendrei házuk felújítása alatt készült romantikus pillanatok is, amikor fáradtan, de boldogan néznek az új közös jövőjük felé. Mindeközben pedig az is lehet, hogy Tóth Gabi már egy másik jövő felé tartott…

Kamerák előtt omlott össze Tóth Gabi! A házasságáról beszélt… – videó

Krausz Gábor egyik fotóját meg is mutatjuk. Ő nem érzi azt, hogy a közös emlékeket törölni kellene… Tóth Gabi vajon miért érezte ennek szükségességét?

https://www.instagram.com/p/Cpp40TboBB1/

kiemelt kép: TV2

Tóth Gabi megtörte a csendet! Ezt üzente mindenkinek…

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading