Hirdetés 

Tóth Gabi és Krausz Gábor válásának híre egy volt a sok között azona a szerdai napon, amikor minden létező lap és portál erről számolt be. Kevesen gondolták volna akkor, hogy ez az év legnagyobb botránya is lesz egyben, de a körülmények mégis ezt okozták. Tóth Gabi és Krausz Gábor közös ágya ugyanis még ki sem hűlt, máris benne aludt a Fricska együttes egyik táncosa, akiről gyorsan kiderült, hogy az énekesnő új szerelme. 

Korda György is elmondta a véleményét Tóth Gabi körüli cirkuszról, nem tartotta magában…

Nem is rejtegették az érzéseiket, a válás bejelentésének másnapján már szerelmesen andalogva sétáltak Jászberény utcáin, de egy hivatalos eseményen is kéz a kézben jelentek meg. Krausz Gábor gyorsan magához vette Hannarózát, Gabi pedig erre felbuzdulva új szerelmével és annak családjával lelépett egyet nyaralni a horvát tengerpartra. Miután hazatért koncertezni kezdtek, az egyik buliban üzent is a “károgó varjaknak”, vagyis az őt kritizálóknak, majd az államalapítás ünnepén megszegte a nemzet kenyerét. És ha ez nem volt elég, akkor itt van a Sztárban sztár leszek! új évada, ahol minden adásban történik valami, ami miatt róla kell beszélni. Lehet, hogy sokan unják már Tóth Gabit, de nagyon úgy tűnik, hogy egy jódarabig még unni is fogjuk. Most ugyanis több olyan poszttal is üzen a rajongóknak, amelyben elhelyezi a “newchapter”, vagyis új fejezet hashtaget. A szőke rövid hajú matyó ruhás énekesnőből most kalapos, új fejezetet nyitó énekesnő lett. A rajongók között mindenesetre több fórumon olvasni, hogy nincsen osztatlan sikere az új stílusnak. 


kiemelt kép: Instagram screenshot

Tóth Gabi: “Elárulok egy titkot, káromkodni is szoktunk, mint a kocsis”

/p>